De mi is ennek a blognak a lényege, milyen útikönyvekről beszéltem eddig?
Ami engem illet, én a kulturális turizmus híve vagyok. Nem biztos, hogy kibírnék 2 hetet Mauritius csodás partjain, ha helyette akár Skóciába, vagy Olaszországba is mehetnék, és Olaszországon sem a tengerpartot értem elsősorban. Idegenforgalmi közgazdász is vagyok, és látom, hogy manapság az emberek szinte csak egyféle típusú nyaralásra vehetők rá: tengerparton heverészés, wellnesshotelben heverészés, esetleg egy kis tevegelés Tunéziában. A városnézés, a körutak kimentek a divatból. Nem véletlen, hogy az útikönyv-kiadók is ráálltak erre a trendre, és ha meg is jelennek városkalauzok, azok a főbb látnivalók felsorolásán kívül nem tartalmaznak mást, csak azt, hogy hol lehet enni, inni és vásárolni. A művelődés, mint kikapcsolódási forma bizony nem trendi. Az egész turizmus, mint iparág ráállt arra, hogy tartalmas kikapcsolódás helyett (jobb esetben mellett) az alábbiakra vegye rá az embereket:
Fogyassz! Fogyassz! Fogyassz!
Nálunk! Nálunk! Nálunk!
Most! Most! Most!
Sokat! Sokat! Sokat!
Én ellenben szeretem járni a várost, szeretem a helytörténeti érdekességeket, és ráadásul erdőben, hegyekben kirándulni, túrázni is szeretek.
Mázli, hogy Budapesten lakom, mert ez a város szinte minden ilyen irányú igényem kielégíti. Van történelme, alaposan feldolgozott helytörténete, és főleg: vannak hegyei. Amikor elkezdtem járni a város utcáit a hagyományos Budapest-térkép és a Budai-hegység turistatérképe volt a kalauzom, majd elkezdtem keresni a helytörténeti kiadványokat, cikkeket, honlapokat. Mindig is érdekelt, milyen volt a budai oldal régen, amikor még nem épültek be ennyire a hegyek. Ezért örültem nagyon, amikor a Vaterán sikerült levadásznom a Budai-hegységről szóló útikalauzok 1956-os, 1966-os és 1982-es kiadását! Előbb csak érdekességképpen olvasgattam őket, majd jött az ötlet, szisztematikusan feldolgozni a séták, kirándulások útvonalait, és megnézni, mi változott meg 45 év alatt?
Az alap kiindulópont az 1966-os kiadás. Az 56-osban az útvonalak kizárólag a hegyekre koncentrálnak, a 66-os azonban az egész budai oldalt górcső alá veszi, és 151 útvonalat ajánl a Gül baba türbéjétől Pátyig. Ezek többnyire rövid útvonalak, önmagukban fél, egy vagy másfél óra alatt bejárhatóak, de egy térképre berajzolva őket máris látszik, hogy egész napos túrák kihozhatóak a hálózatból, gyakorlatilag megszámlálhatatlan kombinációban. Valódi személyre szabott túra- és kirándulás-útvonalakat lehetett belőlük összeállítani egy olyan korban, amikor az a kifejezés, hogy „személyre szabott”, még fel sem volt találva.
Tényleg mindenki megtalálja a neki való útvonalat. Az útikönyv helyesen állapítja meg, hogy a budai oldal a hegységgel együtt három részre bontható, és ahogy ők fogalmaznak: „az elsőből a másodikba majd onnan a harmadikba való átmenet mintegy magasabb osztályt jelent a természetjárás iskolájában”. Az első területen sétálunk, a másodikban kirándulunk, a harmadikban túrázunk. A területek pedig a következők:
beépített rész
zöldövezet
a városon kívüli terület.
Aki csak sétálni akar, vagy kora, egészségi állapota nem engedi, vagy csak nincs rá ideje, az menjen sétálni a rövidebb útvonalakra, amik a beépített részen vannak. A legtöbb helytörténeti érdekesség ide kapcsolódik. Akinek több ideje van, vagy végzett a sétákkal, kiruccanhat a „zöldbe”. A túrázást pedig bárki elkezdheti. :)
Mindhárom fajta mozgás jót tesz a fogyni vágyóknak is, főleg Budán, ahol, mint tudjuk, minden út felfelé vezet, nem beszélve a lépcsőkről. :)
A 66-os útikalauz több, mint 550 kilométernyi utat dolgoz fel, nem is lehet végezni vele egy nyáron! A 82-es útikönyv a 66-os hű mása, természetesen azokkal a változtatásokkal kiegészítve, amik 1966 és 1982 között történtek. Úgy vettem észre, hogy – valószínűleg érdeklődés híján – az ilyen igazán részletes útikalauzok kiadásával felhagytak a rendszerváltáskor. A mai Cartographia által kiadott Budai-hegység útikalauz írd és mond 5 túraútvonalat kínál, de ezek valóban csak a túrázóknak valóak, a legrövidebb is 10 kilométeres.
A blog célja tehát bejárni azt az 550 kilométert, amit az 1966-os Budai-hegység útikalauz feldolgoz, és kideríteni, mi változott 45 év alatt?
Stílusában azt az ósdi útikönyv stílust követi, amit én személy szerint nagyon szeretek („forduljunk balra, majd néhány lépés után már látjuk a tölgyfát, amit jobbról megkerülve elérjük a patakpartot, ahol 1567-ben állt egy kis fahíd, amit leromboltak a törökök.” :)
Egyszóval ez a blog minden ízében, témájában és stílusában is egy igazi régimódi turistablog. Ha azt akarod megtudni, hol lehet jól enni Pesten és hol rendezik a legújabb kiállításokat, rossz helyen jársz. :)
Tarts velem, és persze a piros hátizsákkal!
:)
Utolsó kommentek